Tudják-e mióta használunk zsebkendőt?
Ki és miért gondolt először arra, hogy egy kis rongydarabot hordjon magánál orrtörlés céljából?
Zsebkendőről először a római korból van tudomásunk – már amennyire ilyen néven lehet illetni egy olyan kendőt, amelyet zseb hiányában a tógájuk öblében hordtak a férfiak, s amelyet nem is orrfúvásra használtak. Ennek a kendőcskének két fő változata volt: az ún. sudariummal a verítéket itatták fel homlokukról, az orariumba szájukat törölték. Volt még egy speciális rongyocska, vagy keszkenő, ez jóval díszesebb volt, hiszen ezt lobogtatták a rómaiak tetszésük jeléül a színházban, illetve a cirkuszi játékok megkezdésére is ezzel adott jelt az uralkodó.
S hogy mibe fújták az orrukat? Erre is volt egy kevésé publikus vászondarab muccinum néven, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Ennek egészen logikus oka volt. Akkoriban igen kevés együttérzést tanúsítottak a náthában szenvedő embertársaik iránt. A nátha egyenértékű volt a butasággal, az éles eszű embert „kifújt orrú ember” (Homo emunctae naris) névvel illették. Úrihölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, ez azt jelentette, hogy beteg; aki pedig beteg, az maradjon otthon.
Európában már a 11. században népszerű volt a zsebkendő, de igazi divatja a 15. századi olasz úrihölgyeknél alakult ki. A 16. században tucatszámra rögzítik létezését a különböző leltárak, végrendeletek. A királynők, arisztokrata hölgyek és polgárasszonyok portréikon pedig szinte valamennyien keszkenőt szorongatnak. Vagyis ezek még nem igazi zsebkendők, hanem kisebb vagyont érő arannyal kivarrt műremekek voltak. Felmerülhet a kérdés, hogy nem sajnálták-e ezeket orrfúvásra használni?
Nos, francia írók jegyezték fel, hogy a 200 dukátos keszkenőt sajnálva, az elegáns urak – nem túl gusztusos módon – ujjukkal csapták a földre orruk tartalmát. Hamarosan azonban rájöhettek, hogy sokkal praktikusabb és szebb látvány az orrot zsebkendőbe fújni, és megjelentek az olcsóbb, orrfújásra való kendőváltozatok is. A 16. században már a verítéktörlő keszkenőtől világosan megkülönbözteti azt a keszkenőt, amelybe az orrot fújják.
A tubákolás elterjedésével divatba jöttek a színes zsebkendők is. A 18. sz. végén – 19. sz. elején megjelentek a nyomott pamutzsebkendők, melyek valóságos politikai propagandaeszközöké váltak: megtalálhatjuk rajtuk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot éppúgy, mint 1812-ben Oroszország térképét és Napóleon gúnyképeit.
Állítólag Josephine császárné azért nem tette le soha kezéből csipkekendőcskéjét, mert meglehetősen kevés és lyukas foga volt, s csak fedezék mögül mert mosolyogni…
Napjainkra a parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka leáldozott. A papír zsebkendők szinte teljesen kiszorították a hagyományos textil kendőcskéket a piacról. Az eldobható „keszkenőt”egyébként a japánok találták fel. Elég hosszú időbe telt, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát, de most már az övé a jövő.
www.zoldujsag.hu
