A hemofiliára vonatkozó első ismert utalások a zsidó vallási parancsokban találhatók: egy júdeai pátriárkától származó II. századi rendelkezés felmentette azt a fiúgyermeket a körülmetélési  kötelezettsége alól, kinek korábban két fiútestvére a szertartás következtében elvérzett. Később azoknak a fiúknak is megtiltották a körülmetélését, akiknek korábban az unokatestvérei haltak meg a rituális beavatkozást követően.

A vérzékenységet gyakran nevezik királyi betegségnek, mivel az 1837 és 1901 között Angliában uralkodó Viktória királynő a betegség hordozója volt, s leszármazóin keresztül a haemophilia szinte az összes európai uralkodócsaládban megjelent, így a vérzékenység komoly szerepet játszott a XX. századi európai politika alakulásában.
Bár a királynő felmenői nem voltak betegek, Viktória nyolcadik gyermeke, Lipót mégis súlyos vérzékenynek született 1853-ban. Korábban a betegség ismeretlen volt a királynő ősei között, így ez az eset is bizonyítja azt, hogy a vérzékenység spontán mutáció következtében is kialakulhat. A 15 éves gyermek egészségügyi állapotáról még a British Medical Journal is beszámolt 1868-ban. A királynő Disraeli miniszterelnöknek írt leveléből ismeretes, hogy a gyermek négy-öt alkalommal a halál kapujának közelében járt. Lipót 1884-ben, 31 éves korában hunyt el egy esést követő agyvérzés következtében. Halála előtt két évvel megnősült, Aliz nevű leánya, Teck hercegnője hordozó lett, és egy vérzékeny gyermeknek adott életet. A haemophiliás Rupert Viscount Trematon 1907-ben született, és 21 éves korában halt meg szintén agyvérzésben. Viktória királynő két leánya, Aliz és Beatrix a vérzékenység hordozói voltak. Aliz IV. Lajos hesseni nagyherceghez ment nőül, egyetlen fiuk, Frederik hároméves korában meghalt, két lányuknak, Irénnek és Alexandrának szintén vérzékeny gyermekei születtek. Irént Poroszország hercege, Henry vette feleségül és három fiúgyermekükből kettő vérzékeny lett. Viktória királynő legfiatalabb leánya, Beatrix Battenberg hercegéhez ment feleségül, három fiúgyermekükből kettő vérzékenynek született, leányuk, Viktória Eugénia pedig XIII. Alfonz spanyol király felesége lett, és két vérzékeny fiúgyermeknek adott életet. Az angol királyi családon keresztül így a haemophilia a spanyol, a porosz és az orosz uralkodócsaládokban is megjelent. Viktória királynő unokája, Alexandra az 1894-től 1917-ig uralkodó II. Miklós orosz cárhoz ment nőül.
Gyermekük, Alekszej cárevics, a történelem leghíresebb haemophiliása 1904-ben született. A trónörökös nagy fájdalommal járó betegsége és többszöri életveszélyes egészségi állapota komoly szerepet játszott a cári családon belüli feszültségek kialakulásában, és lehetővé tette Raszputyin befolyását a családra. Raszputyin, aki szerzetes volt, feltehetően hipnózissal enyhítette a cárevics fájdalmát, mellyel képes volt csökkenteni vagy talán megállítani is a gyermek bevérzéseit. A háborús veszteségeken túl a trónörökös betegsége, a cári család belső problémái és a Raszputyin egyre növekvő hatalma miatt kialakult társadalmi és politikai elégedetlenség mind olyan tényező voltak, melyek jelentősen hozzájárultak a szovjet puccs sikeréhez 1917-ben. Raszputyin ellen csak többszöri próbálkozásra 1916-ban tudott a fellázadt nemesek egy csoportja sikeres merényletet elkövetni Péterváron. II. Miklós cár detronizálását követően a 14 éves Alekszej cárevicset, szüleit és négy leánytestvérét Lenin kifejezett utasítására a bolsevikok 1918. július 17-én brutálisan lemészárolták.
A vörösterror oroszországi megszilárdulásával, majd később más országokra oktrojált véres térhódításával megnyílt Pandora-szelencéje, és a legsötétebb bűnök szakadtak az emberiségre, melyek a történészek becslése szerint közel százmillió ember halálát okozták szerte a világon. Több mint 70 évig nem maradt más, csak a szelence mélyén megbúvó remény. Egyes történészek véleménye szerint, ha a cárevics nem lett volna haemophiliás, s így Raszputyin nem jutott volna hatalomhoz, nem tört volna ki a szovjet lázadás, s egészen másképp alakult volna Európa történelme.
A haemophiliát okozó gén a királyi családokból kihalással tűnt el, s e tény jelzi azt, hogy hatékony orvosi kezelés hiányában függetlenül a beteg társadalmi vagy anyagi helyzetétől, a betegség végzetes következményekkel járt.