Tavasszal és nyáron igen gyakori jelenség a hangya-rajzás, mely ha türelmesek vagyunk, pár hét alatt magától megszűnik. Ha valaki türelmetlen, és nem szeretné megvárni, míg hangyái odébbállnak, az alábbi módszerek közül választhat:
• Ha egy meghatározott helyről jönnek, a lyukak betömésével is meg lehet akadályozni lakásba jutásukat. Légnedvesség hatására szilárduló szilikongumi a legjobb erre a célra. (Van, aki a rágógumira esküszik.)
• Elriaszthatjuk a hangyát, ha a vonulásuk útvonalába fokhagymát, vagy ezerjófüvet, vagy borókát, vagy levendulát teszünk. Ezek jellegzetes illatát nem szereti a hangya.
• A boly bejáratát lezárhatjuk parafinolajba mártott vattacsomóval.
• Jól bevált ellenszer az útvonulatukba szórt sütőpor.
• A fáraóhangyák elűzésére nagyon hatékonyan használható a kávé, minden állapotában.
• Ha a hangyáktól látogatott helyre friss levelek hintetnek, az alkalmatlan vendégek nyom nélkül eltakarodnak.
• A hangyák nem jönnek be a lakásba, ha a bejárati ajtó köré és az ablakpárkányokra őrölt vagy összetört szegfűszeget szórunk, vagy a küszöböt és a párkányokat bekenjük ecettel, ill. terpentinnel.
• Nyáron a paradicsom szárával, a levendulavirággal és a diófalevéllel is távol tarthatjuk a hívatlan vendégeket.
• A hangyákat kiűzhetjük a lakásból, ha cukorral keverve turbolyát vagy hamuzsírt szórunk a padlóra, majd másnap erősen timsós meleg vízzel felmossuk. Fertőzött helyeken a műveletet hetente, ill. havonta ajánlatos megismételni!
• Ha sok a hangya a konyhában vagy a kamrában, helyezzünk ki néhány citromszeletet vagy penészes citromhéjat. Két-három naponként cseréljük őket. A hangyák biztosan eltűnnek!
Riasztó vagy irtószer alkalmazáshoz csak legvégső esetbe folyamodjunk!