Rettegett jelenség a foltos kopaszodás és sajnos egyre gyakoribb.
„A bőrgyógyászhoz fordultam azonnal segítségért – meséli egy fiatal, gyönyörű hölgy – amikor a fodrászom felhívta a figyelmemet a jobb fülem felett kialakult kopasz foltra. Bíztam benne, hogy gyorsan megtaláljuk az okát és hamar visszanő a hajam. Nem kívánom senkinek azt, ami ezután következett, annak ellenére, hogy szervi panaszom nem volt egyáltalán. A szokásos góckutató vizsgálatok – orr-fül-gégészet, vérvétel, nőgyógyászat, belgyógyászat – sora, melyek bizonyították, hogy „teljesen egészséges” vagyok. A fejem viszont napról napra rémesebben nézett ki. Már parókát vásároltam, hiszen emberek közé nem mehettem a foltjaimmal. Egyre kétségbeesettebb lettem a sötétben tapogatózás miatt is és a külsőm miatt is….a párkapcsolatom is tönkrement ettől….egyedül maradtam a problémámmal………Megtaláltam az interneten a Nice Hajgyógyászat weblapját, ahol egészen érdekes dolgokat olvastam. A nem szokványos vizsgálataikon kiderült végre, hogy mi a baj: góc az epében, a vékonybélben, penészgombát találtak és anyagcserezavart. A hajgyógyász már a foltjaimból is tudta ezeket. Megnyugtatott, hogy mostmár minden rendben lesz, hiszen megvan az ok, így célirányosan lehet a belső terápiát elkezdeni. Hiszem ha látom….-gondoltam….de kis idő elteltével már láttam is….
A fél évig tartó kúra hatására visszanőtt a hajam és az idegeim is megnyugodtak. A vizsgálatok alapján teljesen egészségesen távoztam…..ez már tényleg igaz volt….
Köszönettel tartozom, hiszen azt gondolom, hogy egy nőnek nagyon fontos a külső megjelenés….még lelkileg is.”

„Fiamnak betegség miatt foltosan hullik a haja. Kipróbáltuk a Hair Nice Hajkencét és a következőkről számolhatok be. Hűsítő, jó érzés volt amikor a pakolást felkente a fejre, ami egyébként nagyon praktikus tubusban van, mert könnyen kezelhető. A hajhullás valószínűleg a betegség fennállása miatt még nem állt el, de láthatóan elkezdett nőni a haja azokon a területeken, ahol már szinte nem volt haja. Erős, sötét színű hajszálak nőnek, és ez a pakolás előtt egyáltalán nem volt tapasztalható.  A vizsgálatokra is szeretnénk elmenni, hiszen belsőleg is biztos javaulást szeretnénk. Nem akarom, hogy esetleg egy-két év múlva ugyanez legyen.”

A Nice Holisztikus Hajgyógyászat egyedülálló módszerekkel vizsgálja és  kezeli a fejbőr panaszainak valódi okát. Olyan – nem szokványos módon – működnek a terápiák, ahol nem lehet tévedni.
A belső kezelések a szervezet „finom” területeit áthangolják, a normál élettani rendet visszaállítják. A külső kezelések hatására a fejbőr és a hajhagymák sejtjei újra tökéletes működésre hangolódnak. A Hair Nice haj és fejbőrápoló készítmények sok panaszt szüntetnek meg. Ezt –  13 év alatt – számtalan eredmény is bizonyítja !

Gyógyszermentes… fájdalommentes…mellékhatás mentes

10 ok, amiért szakemberhez kell fordulnia:
Ha korpás a fejbőre
Ha hullik a haja
Ha idő előtt kopaszodik
Ha foltokban hullik  a haja
Ha gyorsan zsírosodik a haja
Ha viszket a fejbőre
Ha egyre kevesebb a haja
Ha élettelennek érzi fejbőrét
Ha pattanások jönnek a fejbőrére
Ha allergiás a bőre bármire

www.nicehajgyogyaszat.hu